A műsor nem volt rossz. Albánián újra kifogott a szerencse, míg a francia válogatott semmivel sem volt képes jobb játékra a románok elleni produkciónál, pedig nem lett volna nehéz dolguk. A mérkőzés előtt mindenki - különösen a francia sajtó - változásokat követelt Didier Deschamps szövetségi kapitánytól, akin az összeállítás tekintetében nem múlt a dolog. Paul Pogba (??) és Antoine Griezmann azonnal a padon találta magát, míg a "helyükön" Martial és Coman kezdett. Albánia Xhaka nélkül kezdett, ellenben nem okozott csalódást.

Bennem mindig van egy szimpátia a rendező ország felé, így drukkoltam a franciáknak, de a félidő végére erős vívódásban voltam. A gall csapat taktikailag szinte semmit sem javult az előző meccshez képest, a helyezkedésük ismét borzalmas volt. A középpályás és védő sorok egymáshoz képest és soron belül is távol próbáltak pozíciót fogni, emiatt hosszú passzokra kényszerültek, ami rendkívül lassú támadásépítést eredményezett. Az albánok ráadásul kiválóan zárták a passz-folyosókat a két sor illetve az egyének között, emiatt a középpályások csak háttal a kapunak tudtak labdát fogadni, ami megint nem szerencsés.

A nagyon hiányolt szélsőjátékból most sem láttunk sokat, ami próbálkozás volt is, az említett okok miatt nem igazán volt esélyes megoldás. Ami kevés helyzetecske kialakult a fehérek kapuja előtt, azt Giroud a rend kedvéért kihagyta. A leginkább a kemény letámadás hiányzott a franciáktól, úgy játszottak, mintha legalább egy Németország ellen kellene, és nekik kellene kontrázni. A leginkább érezhető változás a románok elleni találkozóhoz képest az Payet középre húzódása volt.

30-35 percnyi gall kínlódás után az játékrész végére az albánok átvették az irányítást, és hogy példálózzak is a 38. percben egy egészen zseniális szögletvariációval kis híján betaláltak. A félidő végéig újabb albán helyzetek jöttek, de egy jó befejezés még váratott magára.

A második félidőre Deschamps a súlytalan Martial helyére Pogbát küldte be. Ez jó lépésnek bizonyult, de a javulást nem ez, hanem a játék felgyorsulása hozta meg. A nagyobb sebességet az albánok nem mindig tudták lekövetni, így helyenként fellazult a védelmük. Hogy ez mennyire Deschamps érdeme és mennyire a félidei moráljavulásé az kérdéses, de taktikailag nem sok minden változott. Annyit talán az ősz-hajú mester javára írhatunk, hogy többször is elhagyták az első félidei pozíciójukat a játékosok, közelebb lépve egymáshoz, könnyebben alakítva rövidpasszos, háromszögelős támadásokat. Ezeknél az eseteknél érezhető volt a két csapat játékosai közötti minőségi különbség. Giroud viszont nem változtatott a félidő után sem, kihagyott mindent, amit lehetett.

A második félidő derekán jött is a helyére Griezmann, aki semmit nem tudott ugyan hozzátenni a játékhoz, konkrétan el is felejtettem, hogy pályán van, ám az utolsó percben a fáradt albánok egyetlen komoly védelmi hibáját kihasználva őrjöngésre ingerelte a hazai drukkereket. Innen már nem volt visszaút, Payet a rend kedvéért ismét megzörgette a hálót, csakhogy mindenki ismét róla beszéljen. Igaz ami igaz, csapata legjobbja volt a pályán is, a rossz taktika egyetlen pozitívuma az ő középre hozása volt. Váratlan megoldásai eredményezték a francia helyzetek nagy részét.

Nehéz lett volna kevésbé érdemtelenül kiharcolni a továbbjutást, az albán csapat rendkívül szimpatikus csapat benyomását keltette, de ezért nem osztanak pontot. A hazai csapat legjobbjai Kanté és Payet voltak, reméljük, hamarosan Evra-ék is felnőnek hozzájuk. A franciák örülhetnek a továbbjutásnak, de a kieséses szakaszban ilyen játékkal nem lesz sok örömük.

Ez kemény volt. Olyan eufória járt át tegnap este, amit utoljára a kedvenc klubcsapatom BL-győzelmekor éreztem. Ahhoz a szerintem nagy számú csoporthoz tartozom, akik egy külföldi válogatottnak szurkolnak, de a szemük sarkából mindig figyelemmel követték a hazai 11-et, és legalább úgy tudtak örülni némely eredményüknek, mintha mindig és kizárólag nekik szurkoltak volna.

Sajnos nem tudtam élőben nézni a meccset, de közvetlen lefújás után értem el a TV-ig, és hála a technikának, felvettük a meccset és 8-kor kezdtük visszanézni. De az előtte levő 2 óra, mint valami izzó pálca a hátsómban. Tudod, hogy arra kell figyelned, amiért ott vagy ahol, de azt is tudod, hogy közben micsoda történelmi pillanatok zajlanak, és Te ebből nem tudhatsz meg semmit, mert oda a móka. Így minden elektronikai eszköz kikapcs, senkivel nem állunk szóba, meg ne tudjuk az eredményt. S bár nem volt könnyű, de sikerült: teljesen tudatlanul ülhettem le a TV elé.

A nagy izgalom okozta mámort Alaba majdnem az első perceb a köddel tette egyenlővé, de a a bordeaux-i kapufa velünk volt. Megjegyzendő, hogy kb ez volt Alaba összes komoly megmozdulása. A meccs előtti interjúkban több játékos is elmondta, hogy nem izgulnak amiatt, hogy ez egy EB, teljesen nyugodtak. Ekkor már az volt az érzésem, hogy az első 20 percet éljük túl, mert a srácok nagyon be vannak fosva, tisztelet a kivételnek (Királynak speciel elhittem, hogy nem ideges). Igazam is lett, a kezdés utáni percekben minden labdakezelésen, de még a mozgásukon is látszódott, hogy érzik a helyzet súlyát. Aztán 25-30 perc eltéltével kisimultak a dolgok, a srácok megnyugodtak, és nem maradtak el a helyzetek sem, csak ki. Dzsudzsák ordító lehetőségénél azért imádkoztam, hogy csak ne ez legyen az egyetlen komoy helyzetünk!

És jött az idegeket megváltó szünet. Szívesen mennék bele taktikai dolgokba, de annyira "idegállapotban voltam (Maulnika)", hogy sok minden nem jött le. A második félidőben annál több minden. Gera és Kleinheisler érdemei vitathatatlanok, utóbbi minden kulcspassza sikeres volt. A védelem összeségében jól szerepelt, és számomra meglepetésként a széleken sem volt könnyű védekezni ellenünk. Szalai a sok kritika ellenére ezen a meccsen is néha 2-3 embert lekötött, egyedül a robbanékonysága hagyott kivetnivalót. A 62. percben azonban mindenki mindent megbocsátott neki, hiszen zseniális összjáték végén megszerezte az első magyar EB-gólt 44 év után. Abban a mozdulatban minden benne volt: nem egy távolról lőtt bomba, nem egy kapuselfektetős gól, hanem egy igazi harcos, küzdelmes, kapuba kotrós gól volt, de szebb a szívünknek, mintha 40-ről kivarrta volna a pókot a sarokból. A gólöröm pedig még a gólnál is meghatóbb volt. Az, hogy Szalai a szurkolókkal ünnepelt, mindent elmondott arról, hogy miért vagyunk ott az EB-n, és mi a legnagyobb erősségünk.

Innen viszont jött a gyomorba-gombóc érzés, LEGYEN MÁR VÉGE!!! 4 perccel később pedig már okunk is volt elhinni, hogy tényleg meglehet, hála Dragovic-nak, emberelőnyben folytathattuk, és ezzel egyetemben az igazi osztrák támadások is megszűntek. A 87.perc pedig elhozta legabszurdabb álmainkat is: a kiállítás utáni sokadik helyzetünkkel jól gazdálkodtunk, és Stiber Zoli Ronaldót (a brazil) idéző mozdulattal emelte a kapuba a labdát. Már Dzsudzsi első félidős helyzeténél is ezt üvöltöttem: MIÉRT NEM EMELTED ÁT EMBER???, úgy tűnik Stieber meghallotta.

Összességében megérdemelten nyert a magyar csapat, és Portugália botlásával (IGENIGENIGGGEN) a Magyar Labdarugó Válogatott vezeti az F-csoportot. (Azt mondod beszarás? Mint egy félresikerült tippmix-szelvény!) Ezek után, ha nem kapunk ki csúnyán egyik meccsen sem, akkor felemelt fejjel távozhatunk majd. Viszont, bár nyilván túlzó álom, de hát most is abban vagyunk: ha (nagyon nagy HA) a srácok elverik Izlandot, és Portugália netán le X-el a sógorokkal - ami szintén nem lehetetlen - akkor Magyrország biztos csoportelsőként továbbjut! Ezt kívánom Mindannyiunknak!

... az egyének felett. A Belgium - Olaszország mérkőzés iskolapéldája volt annak, hogy nem elég egy rakás - megjegyzem: iszonyú tehetséges - fiatal játékos, ha nincs meg mögöttük az a taktikai háttér, amit egy igazán jó edző ad. Marc Wilmots pedig nem ez a kategória, csapatának játéka nélkülözött minden elképzelést, és ez eldöntötte meccset.

Pedig nem volt minden fekete-fehér a meccs előtt. Sőt! A sajtó nagy része számomra kissé meglepő módon favoritnak állították be a belgákat, az olaszokat szinte csak a múltjuk és Buffon - és talán a Juve jó szériája - tartotta az esélyesek között. Az tiszta és egyértelmű, hogy a piros-feketéknek megvan a játékoskeretük ahhoz, hogy akár végső esélyesként számon tartsák őket. Ellenben a mutatott játék, különösen nagy csapatok ellen már rávilágított az egyetlen igazi hiányosságra: ehhez a kerethez egy komoly múltú, taktikailag érzékeny kapitány kell, és Wilmots nem egészen felel meg ennek a kategóriának. Titkon reméltem, hogy miután a Chelsea elküldte, megpróbálják Mourinho-t az EB erejéig megszerezni, de mivel Mou eleve klubedzőségben gondolkodott, De Bruyne-vel nem túl jó a viszonya, és a belgák eredményesek voltak a selejtező alatt, így ez valószerűtlen ábránd maradt csupán.

Az olasz Old-Boys Team kiegészülve a használható minőségű fiatalokkal ellentétben rendelkezett ezzel a plusszal. Antonio Conte rendkívül kimért, precíz és nem utolsó sorban erdményes taktikája megmutatta, hogy 1. az olaszok a nagy nevek hiányában rendkívül egységesek, 2. az erőforrások megfelelő kihasználása a kulcs és 3. sokkal jobban olvassa a játékot, mint pályatársa. Hozzá kell tenni Wilmots nem cserélt rosszul, de jól sem, ellenben Conte szinte minden cseréje jó volt, és akkor jött amikor kellett.

Számomra egyedül Giaccherini játéka volt ellentmondásos. Botrányosan játszott, szinte állandóan vay nem tudta lekezelni a labdát vagy pontatlanul passzolt, de a döntő pillanatban világklasszis módon vette át a játékszert, azonnal lövésre készítve azt. Az olaszok játéka kimért volt, csak annyit futottak amennyit kellett, annyit támadtak, amennyit kellett, jól menedzselték az erejüket és kihasználták azt a rutinukat, amiből a belga válogatott igencsak híján volt.

A meccs egyértelműen az edzők kezében dőlt el, de látva, hogy Hazard-ék meddő mezőfölénye igencsak nélkülözte a kreativitást, így még jó taktikával sem igen lett volna esélyül. De Bruyne élete legrosszabb meccsét hozta, ha Mourinho nézte a meccset, az valahogy így nézhetett ki!

Ma este Ausztria - Magyarország monarchiális párharc lesz, öveket bekötni, most kezdődik igazán az EB!!

Anglia is lejátszotta első mérkőzését a franciaországi EB második játéknapján, s bár szemkápráztató játékot mutattak, a szégyenletes utolsó passzok, és a kihagyott helyzetek egy Berezutski gólban testet öltve megbosszulták magukat.

Ilyen jól játszó angol csapatot még eddig nem láttam. Zseniális átjátszások, keresztpasszok, nagyszerű villanások és szokásosan borzalmas mezkinézet. Pláne olyanoktól nem vártam, mint Kyle Walker. Az első félidőben élete legjobbját nyújtotta. Védő létére ott verte meg orosz társát, ahol akarta, és úgy (!), ahogy akarta.

Pénteken megkezdődött a 15. Labdarugó Európa-bajnokság, egy szokásosan közepes mérkőzéssel, melyen a franciák egy Dimitri Payettel voltak jobbak a Iordanescu vezette románoknál.

A nagy tornák nyitásánál a sokak által ismert, izgatott hangulattal vártam a nyitómeccset, ehhez képest éppen a himnuszokra dobtam le magam a TV elé. Bár mint említettem, ez is tipikusan nyitómeccs szagú találkozó volt, ellenben az izgalom nem maradt el. Szinte végig - még az izgalmat nélkülöző időszakokban - is érezhető volt a vibrálás, ami éreztette a nézővel is, hogy ez egy EB, ennek tétje van. Különösen a galloknak volt fontos a jó kezdés, és ennek éppen ellenkezője jött elő az első percekben. Nicolae Stanciu lábában ott maradt a gól a 4. percben, pedig nem semmi nyitány lett volna. Jó magyar szokáshoz híven nem kedvelem a román válogatottat, így a franciáknak drukkoltam, de sajnálom, hogy kimaradt ez a ziccer. Ha bemegy, könnyen lehet, hogy az EB egyik legjobb meccse kerekedett volna ki, bármilyen korai is ezt most kijelenteni. A minőségbeli különbség, és a hazai rendezésű EB biztosan a franciáknak kedvezett, és ha már a 4. perctől ki kell támadniuk, abból vagy fordítás vagy egy - a kényszerű rohamok miatt kinyílt francia védelem miatt - sok gólos oda-vissza osztós meccs lett volna. Taktikailag nem másznék bele a meccsbe, Beregi István és Kele János kiválóan kivesézték a történteket. Amit esetleg kiemelnék a saját koponyámból, az Pogba kiváló játéka. Amíg a kékek valódi szélső nélkül játszottak, addig a Juve kiválósága nyújtotta legmeggyőzőbb játékot hazai oldalon. Nagyszerűen helyezkedett, jól épített támadást, és veszélyes is volt. Lecserélése semmiképpen nem a mutatott dolgoknak, hanem a taktikának szólt, ami miatt az általam kétesen megítélt Deschamps kap egy nagy piros pontot. Jól látta meg, kit és miért kell lecserélni, kár, hogy nem eleve így kezdte a meccset. Számomra a meccs embere posztért a Pogba-Kanté kettős harcol, míg a leggyengébb egyértelműen Evra volt, és nem csak a tizenegyes miatt. Végig dekoncentréltan futballozott, szinte lusta volt szaladni az ellenféllel. Egyszer még a kommentátor is észrevette, hogy Giroud rászól, mert nem tartotta az emberét a 16-oson belül.

Nem lehet elmenni szól nélkül Kassai Viktor kitűnő teljesítménye mellett sem. Jól helyezkedett, nem követett el komoly hibát, a 11-esnél fontos pillanatban is hidegfejjel tudott dönteni, nem érződött rajta semmilyen pártoltság. Itt jegyezném meg Urs Meier kritikáját illetően, miszerint Giroud könyökkel segítette arrébb a kapust, hogy ha az ember fel akar ugrani azt általában kéz lendítéssel teszi, ahogyan a később gólt szerző arsenalos is tette. Ha az urat zavarja az eset, akkor térjen vissza a pályára, és csinálja jobban, vagy írja felül a szabálykönyvet. Urs Meiernek mára egy banán.

Végkövetkeztetésnek annyit, hogy ez a játék a francia válogatottól kevés lesz az EB győzelemhez, bár még korán van, de eddig a hangulata a dolognak kísértetiesen hasonlít a brazilok 2 évvel ezelőtti helyzetéhez, ahol közepesen esélyes csapattal nagy égés lett. Ott is a hazai pálya vitte őket eleve az elődöntőbe, reméljük itt ez nem fordul elő. A románok a selejtezőkben mutatott játékukhoz képest talpra-esett produkcióval álltak elő, ha így folytatják, egy próbálkozásra jók lehetnek Svájccal szemben.