Lassan lecsorog a 3. forduló a csoportkörben, és egyre inkább illeszkednek a darabok a kirakósba. De valami talán azért nincs rendben. Futball szerető emberként mindannyian szeretnénk szép és eredményes focit látni. Ám ez az EB rávilágított egy lassan de biztosan furakodó akadályra, a túlzott defenzivitásra, minimalista játékfelfogásra.

Honnan indult?

Mindig voltak olyan csapatok, amelyek felismerték, hogy a játékosállomány, amellyel dolgoznak, dogozhatnak, nem alkalmas a támadó focira. Emiatt igyekeztek "beparkolt buszos" játékkal kivívni az eredményeket, több, kevesebb sikerrel. Ám az utóbbi nagyjából 10 évben az edzői munka olyan szintre fejlődött, ami lehetővé teszi ennek a sikeres alkalmazását. Tény, hogy ehhez is szükség van megfelelő képességű játékosokra, de jóval nagyobb különbségeket is ellehet fedni vele.

Bár már korábban is előfordult, de személy szerint először a Chelsea BL-győzelmekor szúrt szemet, hogy a brutálisan kidolgozott, védekezésre beállított játék, képes Barcelona, Bayern München kvalitású csapatokat tehetetlenné tenni. Aztán jött a mindenki által jól ismert Simeone-féle rendszer. Azt máris le kell szögezni, hogy az Atletico mindemellett támadásra is alkalmas - ezt nem egyszer bizonyították is -, ám főleg a nemzetközi prorondon érezhetően ölik a focit, nem egy csapat itta ennek a levét. Ha a spanyol bajnokságra tekintünk - és ez ad igazán szembetűnő adatokat -, szintén látható a minimalista játék. Az idei szezonban az Atletico 3 pontra lemaradva végzett a 3. helyen, ám beszédes, hogy az első 2 helyzetett Barca - Real duó 112-110 gólt lőtt, míg a matracosok mindössze 63-at. Ez az előző szezonokban sem volt másképpen: a 2014-15-ös szezonban 110-118-67, még Godinék bajnoki évében (2013-14) is csak 77-et rámoltak be a Barca 100 és a Real 104 gólja mellé. Persze magyarázható azzal, hogy a 2 nagy kiemelkedik, és csak így érhetőek utól, de nem is ez a poszt lényege, hiszen, mint korábban írtam, az Atleticonak meg van a képessége a támadó focira is, mint azt a 2 BL-döntőjük mutatja is, hiszen csak védekezéssel nem lehet odáig eljutni.

Akkor mi a probléma. Az Atletico sikerein felbuzdulva sok kis csapat kezdte el ezt a játékot. Ezek közül egyedül a Leicester volt képes kiemelkedő eredményre (nem is kis eredményre), de mint kiderült itt is volt anyag a támadásépítéshez. A klub-idény után a rövid felkészülési idő miatt éppenhogy összeálló nemzeti csapatok némelyikénél ellenben nem mindenhol van. Az említett példákat látva ezen csapatok szövetségi kapitányai alkalmazásba vették a taktikát, melynek keretében a nemegyszer 11 játékossal a 16-oson belüli védekezés mellé nem-igen társult támadó jellegű megmozdulás, így láthattunk olyan borzalmas meccseket, mint az olasz-svéd, vagy dühítőeket, mint az Anglia-Oroszország, az Anglia-Szlovákia, vagy az Izland - Portugália és még sorolhatnánk.

Miért lehet mégis szeretni?

Félre értés ne essék, voltak izgalmak (kivéve az Olaszország-Svédország meccset, az a foci egyik halála volt a taktikát leszámítval). A legnagyobb izgalom ezeken a meccseken viszont csak azoknak jutottak, akik értik a taktikákat, mélyen az elemzésekben járnak, és élvezik az edzők csatáját. Mert ez tulajdonképpen eddig a taktikák harca volt. Ha ránézünk az EB gólátlagára, akkor látható is az eredménye. 1,82: GYALÁZATOSAN kevés! Részben okolható ezért a csoportonkénti 3 továbbjutó jelentette új rendszer, de azon nem változtat, hogy az edzők ehhez a megoldáshoz nyúlnak leginkább. A fáradt játékosokkal teli élcsapatok hiába küzdenek, hajtanak, ha beparkolják a morinho-i buszt, akkor max védővel együtt lehet a labdát a kapuba juttatni.

Nem is véletlen, hogy sok meccsen a kritikus időpontokban lövik a gólok nagy részét. A két félidő vége mindig ilyen periódus, míg a 2. félidő elején a védők még nem egészen rázódnak vissza a meccs hevébe, míg a támadó csapatot az edzője azonnali betámadásra bíztatja övéit, könnyebben összejön a gól. Legalább 2-es gólátlaga is csak Walesnek és Spanyolországnak van. A nagy gólkülönbség sem gyakori, bár az nem is feltétlenül a barátunk, pláne, ha izgalmas meccsre vágyunk. De ez legalább korában sem volt így.

Ez a jelenlegi "patt-rendszer" (én neveztem el, le van védetve :) ) olyan mint Cristiano Ronaldo néhány sztárjátékos: lehet szeretni, lehet utálni, de uralkodik a jelenlegi helyzeten. Jó magam speciel élvezem is, meg nem is, meccstől függ, reméljük azért, hogy ennek a rendszernek is eljön a Guardiolája, és elhoz egy támadóbb szellemű megoldást, és ne feledjük, hogy a kieséses szakaszban már komoly csapatok ütköznek meg és biztosak lehetünk benne, hogy minden meccs vérre megy majd.